Volt idő, hogy olvastam könyveket, és az egyikben ezt írta valaki: "olyan helyre szeretnék eljutni, ahonnan nem akarok visszatérni". Ezt a helyet keresi mindenki. Én is.

http://sheisunbreakable.tumblr.com/

édeseeeem *-*

imádom a hörcsögöket x$$

egyre kevesebb látogató : /

Te nem engeded őket közel magadhoz. Olyan közel, hogy megérinthessenek, észrevegyék a szemed színét, szomorúságodat. Olyan közel, hogy sóvárogjanak ott maradni.

Ez a nő össze tudná törni a szívem. Ezért a nőért szívesen elégnék. Ezt a nőt el tudnám veszteni, utána keményen inni, mély értelmű verseket írni, és a csatornában halni meg tüdőgyulladásban. Ezért a nőért.

He is more than a man, and this is more than a love. 

én végigjártam az összes utat,amit te feladtál..

És tudod... Sohasem fogok megbocsátani. Nem bocsátom meg, hogy hiányoztál.

Te lehetsz elég bátor vagy elég erős ahhoz, hogy nélkülem élj, ha az a legjobb, de én sose tudnék ennyire önfeláldozó lenni. Veled kell lennem. Ez az egyetlen módja annak, hogy éljek.

...néztem a jelenetet, és tudtam, hogy igazából most mondanak búcsút nekem. Ugyanolyan elveszett kislány lettem, mint a többi. Most majd hazamennek, és biztos helyre félretesznek, mint egy levelet a múltból, amit soha többé nem nyitnak fel, soha többé nem olvasnak újra. És én sem tehetek mást, mint hogy elbúcsúzom tőlük, minden jót kívánok nekik, áldásom rájuk minden jó gondolatukért. Egy kézszorítás az utcán, egy elejtett tárgy amit az ember felvesz, visszavisz és átad, vagy egy barátságos integetés egy távoli ablakból, egy biccentés, egy mosoly, egy pillanat...

esztitől :] :

'Amikor még minden a sínen van... boldog vagy, életörömmel teli. De mikor megtudod,hogy az a fiú akit évek szeretsz, mást szeret, a vonat irányítása kicsúszik kezeid közül. Csalódsz ; bánkódsz ; sírsz-rísz, és azon gondolkozol miért pont Veled történik ez ? De egy csoda folytán valaki újra fényt visz az életedbe és ismét Te irányítod a vonatot. Igen, ilyen az élet, hepehupás utakon utazunk.. '

Csak néztük egymást, keveset beszéltünk, de tudtuk mindketten : tökéletes a szerelmünk. :]

én is beteg vagyok... de ő nincs itt. :(

Beteg vagyok. Ő mégis átjön, hogy itt aludjon és velem legyen. Éjszaka a mellkasán fekszek. Hallom a szívverését. Megnyugtat. Már lassan alszok. Hirtelen elkezdek nagyon csúnyán köhögni. Ő felébred. Hoz nekem vizet. Miután abbahagyom a köhögést, megköszönöm neki, de ő nem mondd semmit. Visszafekszünk. Elalszunk. Reggel ő kelt fel. Rámosolygok, és megköszönöm a tegnapit. Ő még mindig nem mondd semmit. Reggelizünk, aztán felöltözik és haza indul. Elköszönésnél megköszönöm neki, az éjszakait. Ő mélyen a szemembe néz, s csak ennyit mondd: SZERETLEK!, majd megcsókol és elmegy.

telefonban: egyik fél felől hallatszik: -halló? -szól bele. de semmi válasz. egy sóhaj. majd hallatszik hogy a másik fél leteszi... másik fél felől: -halló?-szól bele Ő azon a bársonyos hangján. de én nem merek válaszolni... félek ha megteszem. ő nem úgy szól hozzám ahogy szeretném... hiába kérdezném mi történt. miért vert át... Ő nem azt a választ adná, ami szeretnék... nem.... lerakom a telefont. egy könnycsepp gördül le az arcomon... ezt már nem lehet helyrehozni...

Volt már veled úgy hogy legszívesebben elmentél volna hozzá és bevallottad volna neki hogy téged nem érdekel hogy mi volt 3 hónappal ezelőtt amikor szétmentetek, az már a múlté,elmondanád neki hogy volt amikor már azt hitted túl vagy rajta de egyszer, csak egyetlenegyszer úgy nézett rád, mint azelőtt és minden amit ellene felépítettél, hogy elbírd viselni hogy melletted él és mégsem lehet a tiéd,egyszerűen leomlott, csak mert rád nézett azokkal a mocsok kék szemeivel. És hogy rájöttél hogy cseppet sem vagy túl rajta, sőt mindennél jobban kell neked, kell neked mindazok ellenére amik történtek és amik nem történtek meg. Egyszerűen nem akarsz nélküle lenni? Ha már éreztél ilyet vagy ehhez hasonlót...akkor tudod milyen az, amikor valakit feltétel nélkül, minden hibájával együtt szeretsz!

♥

Az álomvilág magába zár, de simogat, nem eltemet, benned él, mert nem lesz másé, a sírba is majd elviszed.

"Nem az igazit keressük? Annyira megdöbbentő ezt egy lány szájából hallani. Én igenis az igazit keresem. Bármennyire is fejbe kólintott a szabadság, nem fogok olyan sráccal ismerkedni, akin nem érzem azt, hogy közel tudnám engedni magamhoz."

 

Nem tudom,meddig élek,de ameddig még élek,meg kell tanulnom,milyen az, amikor az ölel magához,akinél ott felejtettem a lelkemet.

Ismertem az emberek túlzó kifejezését a szomorúságra - megszakad a szíve. De mindig azt hittem, hogy ez csak egy allegória, hogy a hagyomány értelmében így neveznek valamit, aminek igazából nincs lélektani kapcsolata a valósággal, mint a "vaj van a füle mögött" esetében is. Úgyhogy nem ért váratlanul a mellkasi fájdalom. A hányinger sem, az összeszoruló torok sem, és a szememet égető könnyek sem. De mi ez a feszítő érzés közvetlenül a bordáim alatt?

A szerelem olyan, mint a kábítószer. Először eufóriába esel, és teljesen átadod magad az érzésnek. Aztán másnap többet akarsz. Még nem váltál függővé, de annyira jólesett az az érzés, hogy azt hiszed, ura tudsz maradni a helyzetnek. Ha két percre eszedbe jut a szeretett lény, hát három órára elfelejtheted. De aztán szép lassan rászoksz, és teljesen függővé válsz. Ekkor már három óráig gondolsz rá, és csak két percre tudod elfelejteni. Ha nincs a közeledben, ugyanolyan rosszul érzed magad, mint a drogos, aki nem kapta meg az adagját. És ahogy a drogos képes lopni és megalázni magát, hogy megkapja, amire szüksége van, te is bármit hajlandó volnál megtenni a szerelmedért.

Mintha eltévedtem volna egy labirintusban, amelynek azért vágtam neki, hogy végül fényre s magamra leljek, fellélegezhessek.

Aki összeomlik, rendszerint nem érzi, mikor ér a szakadék fenekére. Csak zuhan, zuhan lefelé. Ezt az egész összeomlást azoknak találták ki, akik az életben valami olyan után kutattak, amit a saját környezetük nem tudott nyújtani nekik. Vagy csak azt hitték, hogy nem tud nyújtani. És abbahagyták a kutatást. Abbahagyták, mielőtt még igazán elkezdték volna.

Ha egyvalamit megtanult ebből az egészből, az az volt, hogy milyen könnyű elveszíteni valamit, amiről azt hitte, hogy örökké az övé lesz.

Minden véget ér. Hogy jól vagy rosszul végződik: mindegy.

A szeretet nem múlhat el - megmarad. Ezért van az, hogy senkit sem lehet megvigasztalni, ha elveszti azt, akit szeret. Minden vigasz erőtlen és hamis. Főleg az a mondat, hogy "az idő majd begyógyítja a sebedet". Nem igaz. Ez nem olyan seb, ami gyógyul. A fájdalom érzése idővel csökkenhet, de a széttépettség érzése megmarad.

álom.

Tudod, hogy soha nem hagylak el. Nem a fa hagyja el a virágot, hanem a virág válik le a fáról.

Meg van írva, hogy az élet nehézségeit és fájdalmát csupán egyetlen szó enyhíti. Ez a szeretet. Én hiszek benne. Ez nem jelenti azt, hogy nem volt nehéz, hogy soha nem lesz az. Csak azt, hogy melletted megtaláltam a békét és a bátorságot. Bátorrá tettél és szeretni foglak, míg világ a világ. Erre megesküszöm.

Nem érdem az, ha valaki megváltozik miattad, inkább szégyen, hisz ez azt jelenti, hogy nem tudtad őt úgy szeretni, amilyen valójában volt.

Mikor utoljára megöleltél, az egy "soha nem akarlak elhagyni" féle ölelés volt.♥

Könnyebb azt mondani: 'már nem szeretem őt többé', mint megmagyarázni azt, miért is szeretem őt még mindig ugyanúgy.

Szakítani olyan, mint átélni a legrosszabb rémálmod a legszebb álmod után.

A legnehezebb abban, hogy elsétáljak tőled az, hogy tudom: te nem fogsz utánam futni :/ 

Azt mondtad sosem akarsz engem szomorúnak látni.. ez azt jelenti, hogy mindig becsuktad a szemed akárhányszor sírtam? 

Sétálok veled, rajtad az agyonhordott farmered & az a mosoly, ami képes ezt az egész várost derűsebbé tenni.. [:

Néha eltűnődöm, vajon érdemes élni? Aztán rád nézek, te rám mosolyogsz, és már tudom, hogy a válasz: igen. :)

És lám, ez vagyok én: egy lány, aki elhiteti a haldoklóval, hogy van remény, aki megtanít egy felnőttet nevetni, és elhiteti a gyerekkel, hogy léteznek csodák. Aki bármikor odatartja a vállát egy megtört léleknek, aki akkor is mosolyog, ha mások mosolyognak rajta, aki nem hagyja sírni a maga körül lévőket, és aki addig nem hagy el, amíg szükséged van rá. És ez is én vagyok: aki eltűri, hogy minden cselekedete ellenére tőle sose kérdik, jól van-e? Miért olyan nyilvánvaló, hogy velem minden rendben van, hogy nekem nincsenek problémáim? Miért hiszik azt rólam, hogy tökéletes vagyok? Csak egy átlagos, szürke senki akarok lenni. Mert valójában az is vagyok.

Miközben álltam és figyeltem, elkomorodtam. Tudtam, hogy időben kaptam el ezt a pillanatot. Hogy nem fog megismétlődni. Hogy el kell raktároznom magamban, és nem szabad elfelejtenem.

És mi az élet, ha nem az álom keresése? Az álomé, hogy valaki azt mondja: "igazából, teljes szívből szeretlek".

Most nem akart tőle mást, csupán megnyugtató közelségét. Érezni akarta meleg testét az övé mellett, leheletét a mellkasán, szívverését az övén. Szerette volna ugyanazt a békességet nyújtani neki, amit tőle kapott.

Néha megtámadták mélyről jövő, ismeretlen érzések, és tépték, szaggatták a szívét... mert ilyenkor ő is érezte, hogy van szíve, ami érez, szenved és fáj... ilyenkor végtelenül egyedül érezte magát, és nagyon, nagyon üresnek... úgy érezte ilyenkor, mintha el lenne különítve a világtól, a boldog emberek boldog világától, mint aki nem ad semmit és nem is kap semmit, mert nincs a lelkében semmi, amit adjon, és nincsen senkije, senkije, akitől kapjon.
 
Mindannyiunknak szüksége van egy kis segítségre; valakire, aki segít nekünk meghallani az élet zenéjét, hogy emlékeztessen, nem mindig ilyen rossz minden. Valaki van ott, és az a valaki meg fog találni téged.

Te nem engeded őket közel magadhoz. Olyan közel, hogy megérinthessenek, észrevegyék a szemed színét, szomorúságodat. Olyan közel, hogy sóvárogjanak ott maradni.
 
Nincs rosszabb, mint úgy érezni, hogy senkit nem érdekel, hogy létezünk, hogy senki nem figyel arra, amit mondunk, és hogy a világ tökéletesen működik a mi zavaró jelenlétünk nélkül is.

- Miért kell mindig abban a pillanatban elmenned, Lina, amikor legjobban szeretném, hogy maradj?
- Mert akkor szeretnél leginkább megtartani valamit, amikor legbiztosabb vagy benne, hogy elveszíted.

Ezerszer kedvem támadt megfogni a kezét, és ezerszer nem csináltam semmit.

Legfőbb bajunk, hogy nem élünk a jelenben. Vagy a jövőn morfondírozunk, vagy a múltba tévedünk - a pillanatban sohasem vagyunk ott. Később még a közömbös percre is nosztalgiával emlékszünk vissza. A percet elszalasztjuk, nem örülünk neki. Mire örülnénk, a jelen múlt lesz, a kezünkből kifolyik. És folytatjuk, amit egész életünkben: az elszalasztott lehetőséget siratva szánalmasan nyavalygunk.

A halál nem a legnagyobb veszteség az életben. A legnagyobb veszteség, amikor bennünk hal meg valami.

Nem volt erőm újra átérezni azt a megmagyarázhatatlan rettenetet, amelyet a hiánya és a tudat idézett elő bennem, hogy végérvényesen elveszítettem. Tudtam, hogy egyszer, hónapokkal, évekkel később még visszatér hozzám, s hogy örökre emlékezni fogok az érintésére, a mozdulataira, a szavaira, amelyek nem hozzám tartoztak, és amelyekre valószínűleg nem is voltam méltó.

Minden boldogságomat megzavarta a lelkem legmélyén örökké mozgó nyugtalanság érzete: hogy én is csak olyan vagyok, mint a mesebeli ember, aki a szivárványt fogta meg, és hogy (...) bármilyen közel is van látszólag, a valóságban mégis örökké elérhetetlen.

Könyörgök hagy kapjalak vissza..csak egy kicsit..csak egy csókra..csak egy ölelésre..csak egy életre.

Véleményem szerint a házasságban nem elviselni kell a másikat, hanem szeretni. Jogosan merül fel a kérdés: hogy lehet egy érzelmet dokumentálni? Honnan tudjam, hogy szeretni fogom-e 10 év múlva is? Lehet, hogy megváltozik? Honnan tudjam, milyen leszek 40 évesen? 80 évesen? Honnan tudjam, hogy kitartok-e mellette akkor is? Nem tudhatod. A hozzáállás az, ami számít. Azt, hogy szeretni fogod-e, nem lehet megjósolni. De azt eldöntheted, hogy mindent megteszel-e annak érdekében, hogy őt boldoggá tedd. Ha ezért mindennap teszel is, akkor nem lesz gond.

Olyan erőszakosak vagyunk, nem? Úgy félünk az öregedéstől, hogy megteszünk ellene mindent. Nem vesszük észre, hogy az a legfontosabb, hogy legyen kivel megöregedni.

:)

Valakivel összetévesztem, olyan mintha nem ismerném.

sohasem tudhatod, hogy egy barátnak hitt személy, igazából mit gondol rólad. Hogy mit mondd rólad. És hogy hányszor hazudik a szemedbe...

Bújj hozzám, ne menj el, ne tűnj el, ne hagyj el ...

mert valahányszor teljes szívemből próbáltam szeretni, összetörtek, megcsaltak...:/

Ma este sem hallgattál meg, akaratodon kívül kényszerítettél megint arra, hogy egész éjjel a plafont bámuljam, sírjak, majd szép lassan beleőrüljek...

...Két karját körém fonva szorosan magához ölelt. Egy szívdobbanásnyi időre meglepett, majd én is épp oly erősen átkaroltam őt. Végre valaki, aki nem azért érint meg, mert előnye származik belőle. Csak úgy magához szorít. Ölelés, hátsó szándék nélkül, csak azért, mert jólesik...

soksoksok.

Önmagának akarta bebizonyítani, hogy erős és érzéketlen, holott a világban nagyon is gyenge és érzékeny volt.

A legnehezebb dolog szeretni valakit,hagyni,hogy hibázzon és ennek ellenére tovább szeretni Őt.

Vajon számít az, hogy nekem számítasz?

Névsorolvasásnál: - Érzelmek? - Hiányzik. - Fájdalom? - Jelen. - Bánat? - Most ő a hetes. - Remény? - Meghalt.

Amikor egy személy önmagát sem tudja becsapni, lehetősége sincs arra, hogy megtévesszen más embereket.

Soha nem fog megváltozni.Mindig egy csalódott,lázadó kisfiú marad,aki ki akar törni,aki áthágja az íratlan szabályokat,és semmibe veszi a világ megmásíthatatlan törvényeit.De én így szerettem belé...

Most is üres a napom, de nem vákuumosan: van benne minimális mennyiségű oxigén is - a várakozás -, hogy élve maradjak.

Melletted kelni és simogatni... csak hozzád bújni és visszaaludni... :$

Ő az egyetlen ember, aki büszkélkedhet azzal a varázspálcával, ami a szívemet irányítja. Tőle függök, nélküle, a varázslata nélkül a semmiben hullnék. Még mindig, ennyi idő után is Ő ad értelmet mindennek, csak Ő benne látom azt a varázserőt, amely képes elszédíteni, őrültté tenni, amelynek hatására úgy érzem, egyszer én is boldog tudnék lenni.

Kérdezte tőlem, de én nem tudtam válaszolni. Sikerült zavarba hoznia ismét a bőre illatával, a szeme puszta ragyogásával, a szikrázó mosolyával, az egész lényével. Türelmetlenül várt a válaszomra, de annyira elkábított ő maga, hogy gondolkodni sem tudtam, nem még megszólalni, és értelmes választ adni neki.

Amikor a keze a kezemhez ért, én szorosan megszorítottam. Tudtam, hogy amíg szeretem soha nem engedem el, soha nem fogom hagyni, hogy csak úgy faképnél hagyjon. Majd ő is megszorította a kezem, s ugyanezek a szavak jártak a fejében. Már akkor tudtuk, a miénk egy nem mindennapi szerelem...

: D

Neki, az ő kedvességének és vidámságodnak köszönhette, hogy újra értelmet kapott az élete. :))) 

Anyu, Ő más mint a többi fiú. Őt szeretem. =]

Szabadon nevess amin akarsz. Szeresd azt a fiút, aki úgy nevetett meg és úgy mosolyog, mint senki más.

kevésposzt. :/

Mindig találok okot a szomorkodásra, közben pedig nagyon vágyom a boldogságra.Várok egy ember jelenlétére. Egyetlen emberére.Vele örökre. Senki sem kéne. Elég lenne nekem csak ő. Csak egy életre.

(állítólag ez nagyon illik rám, szóval bedobtam ide :D)

Mára csak a bánat tartott ki mellettem. Én szeretem a bánatot. Szeretek szenvedni. Szeretem érezni, hogy valamit érzek..

.

Hiszem, hogy a boldog lányok a legszebbek. Hiszek abban, hogy erősnek kell maradni akkor is, ha minden összedőlni látszik. Hiszek a csókolózásban, és hiszem, hogy holnap új nap virrad. Hiszek a csodákban..

Egyre gyakrabban rajtad felejtem a szemem, rengetegszer rajtakapom a gondolataimat nálad. Kívánom a közelségedet, és szeretnék minél közelebb kerülni hozzád. Az előbb néztelek, majd megérintettelek, és rémülten éreztem, mennyire vágyom rád.

 

Tudom, milyen érzés könyörögni a fényért, hogy maradjon, és árasszon el, ugyanakkor végignézni, ahogy kisétál az ajtón.

Ha én egyszer sírni kezdek, akkor úgy néz ki, hogy nem tudom többet abbahagyni. Ledolgoztam előre a kisebb boldogtalanságok sírásadagját is.

Megszületünk, s gyerekfejjel még azt hisszük, hogy itt valami mese vár, csodavilág - aztán rájövünk, hogy az egész csak pocsék, fárasztó realitás.

bzhyx

Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának a fantom-fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Ha elfelejtjük. Amikor azt mondjuk, hogy az "idő gyógyít", erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban - ha valóban szeretünk - nem lehetséges.

Azért félek, mert... hát szóval, nyilvánvaló okokból nem maradhatok mindig veled. És attól félek, hogy én veled akarok lenni, sokkal jobban vágyódom rá, mint szabadna.

Hasonló vagyok, mint a rossz időjárás. Minden nap hullajt "pár" cseppet, borús, szomorkás, viharos, és mindenki örülne neki, ha végre továbbállna és ismét mosolyt fakasztóan szép lenne.

elveszítessz.

A furcsa az, hogy valaki, akiről azt hisszük, hogy bennünk lakik, egyik pillanatról a másikra válik tökéletes idegenné. Egy idegen pedig hirtelen belénk költözhet...

unalom.

Azt mondtam magamnak, hogy mostantól erős leszek, annak ellenére, hogy egyes egyedül vagyok és sírok.

Te vagy a jó fiú, aki a rosszat játssza, vagy te vagy a rossz fiú, aki a jót játssza?

 
Ha én valakit szeretek, akkor biztos, hogy nem fogom őt megszégyeníteni. Mert a szeretet egyik alapvetése az, hogy tudnálak bántani, de nem foglak.

Édes, nincs semmi baj, nem törted össze a szívem... azzal a pár szóval csupán az életem romboltad szét.

Tőled tanultam mindent, amit az összetört szívekről tudok.

friss.

Mindegy, hogy a srác tökéletes-e vagy a lány tökéletes-e, amíg tökéletesek egymásnak. *-*

No, nézd már meg ezt a csúnyaságot. Titokban mindig az volt az érzésem, hogy a szerelem elvakít, s nemcsak én nem látok, de a másik sem. Aztán egyszer csúnyának fog találni, s igaza lesz. Kitisztul a szeme. S addigra már én is éppoly csúfnak találom magamat, mint ő engem. Elvesztem az emberemet, s oda az én szerelmem is.

Nem az az ijesztő, hogy egyedül maradok, hanem az, hogy nélküle! Ha nincs mellettem, nélküle az a bonyolult biológiai folyamat, ami tulajdonképpen az életem, csak hamisított létezés. Üres, abszolút tartalmatlan látszat. 

Egy kezemen meg tudom számolni azokat az embereket, akikben megbízom. És itt nem olyan fajta bizalomról beszélek, amire akkor gondolok, ha azt mondom, hogy például "Bízom benne, hogy nem hazudsz nekem" vagy "Bízom benne, hogy nem lopod el a pénzem". Én arról a bizalomról beszélek, amikor tudod, hogy valaki soha nem fog bántani, a körülményektől függetlenül. Vagy amikor tudod, hogy néhányan mindig melletted fognak állni, nem számít, milyen rosszra fordulnak a dolgok.

 

          Bé♥

Nem számít hányszor buktál el...
Nem számít mennyire ismered már...
Nem számít hányszor ábrándultál ki belőle...
Újra és újra...Újra és újra...
Beleszeretsz...

 Lépett már hangyabolyba? A maga számára nem jelent sokat.. Csupán egy elhibázott lépés.. Mindössze valami puha a lába alatt, amit a következő másodpercben már el is felejt, ahogy halad tovább a maga útján... De a hangyák, azok nem tudják elfelejteni... Az Ő számukra egy világ dőlt össze...

 (:

Vannak olyan lányok, akikről többet elárul a kedvenc daluk, mint a kimondott szavai.

Nem akarom hogy sírni láss.. hisz egy lány csak úgy szép hogyha mosolyog, és én gyönyörű akarok lenni mikor rám nézel.

Nem rá tartozik, hogy nélküle csak tengődöm, hogy mellette, általa virulok ki. Nem kötöm az orrára, hogy távolléte majdnem olyan szorongást kelt bennem, mint a fogorvos várószobájában, ülő páciensben a rendelőből kiszűrődő hangok: a villanyfúró sivítása és a soros áldozat metsző sikolyai. Tiszta Hollywood ez az érzés.

„Tudom hogy azok a dolgok amiket az ember a szerelemben elkövet megmaradnak. Ha két ember együtt marad az nem azért van mert elfelejtik ami történt, hanem mert megbocsátják.”

" Néha fontolgattam, hogy elmegyek hozzá és megpróbálom valamiképp jóvátenni amit elkövettem, máskor meg azt gondoltam, hogy ezek a sebek majdcsak maguktól is beforrnak."

Mit is mondhatnék..amit iránta érzek..senki iránt nem éreztem még ezt...bármennyire is próbáltam kitépni a szívemből, nem sikerült ' =/

Vannak azok a pillanatok, amikor már annyira csordultig vagy mindennel... annyira nem érzed a fájdalmat, a hiányt, a csalódást... Sőt, már az ürességet sem érzed... Vannak azok a pillanatok, amikor már csak nevetni tudsz. Nevetni a jón, a rosszan, nevetni azon, hogy mennyire pocsék is minden.

Szorít a cipő. Megyek benne, taposom, és azt kérdezem magamtól, ez a régi cipő miért törte fel MOST a lábam? MOST, amikor pontosan tudja, hogy amúgy is nehéz a járás. Talán elérek egy olyan útkereszteződésig, ahol tudok majd választani. Tovább hordom a cipőt vagy fájó szívvel, de beteszem a kukába. Egyelőre egy helyben állok.

A Barátság egy szó, egy gondolat, egy érzés, egy hely a szívedben. Barátodnak mondod azt az embert, akihez valami kis szállal fűződsz, viszont a barátságotokat is átfűzi egy erős szakíthatatlan szál, ami akár örökké és tarthat. S van olyan, amikor ez a szál, egy gyenge kis cérna, melyet eddig és még ezután is csak az érdek tartott össze. De én úgy érzem, hogy az a szál, ami az én kis barátomhoz fűz erős, és szakíthatatlan.
Mert ha én sírok, valahol a szívében ő is együtt zokog velem.
Mert ha Boldog vagyok, akkor ő is az lesz velem.
Mert ha kiöntöm neki a szívemet, végighallgat, nem szól közbe, nem dörgöli az orrom alá, hogy nem kellett volna, vagy teljesen bolond vagy, csak hallgat némán, nem próbál segítséget adni, hisz nem kértem rá, csak a mondanivalóm után, együtt élvezi a csendet velem.
Mert egy barát, akit a legerősebb szálak fűznek hozzád, kiolvassa a szemedből minden ki nem mondott szavad.
Mert az a barát mindig emlékszik, akár az örök időkig veled arra hogyan ismeretétek meg egymást.
Mert ő már akkor is a barátom volt, mikor nem ismertem.
Mert a szívem már akkor is tudta, hogy van számára ott egy üres hely. Egy olyan, amely csak az övé, amit más nem foglalhat el.
Erre az érzésre, mondják a nagy okosok, hogy BARÁTSÁG. Bár ezt egyetlen szóval sem lehet igazán kifejezni. Még a szeretlek szó sem bír, olyan erősséggel, mint amilyen erősen az a száll össze tartja azt a két embert.
A Barátság egy gondolat is, vagy akár ezer másik, mert a barátodra mindig gondolsz.
Ha szomorú vagy. Ha szerelmes vagy. Ha boldog vagy. Ha álmodsz. És Bármikor bármilyen helyzetben eszedbe jut az, rá nem kell sose téged emlékeztetni. Mert akkor is ott van veled, amikor nem látod, amikor nem érzed közvetlen törődését. Csak csupán, az hogy létezik valahol a nagyvilágban egy olyan ember, aki megért, és szeret, és bátran vállalja azt h a barátod lehet.
Remélem te is így gondolsz rám, mint egy Igazi Barátra.
Tudod nem csak a szerelemben, lehet várni az igazira. A Barátságban is van egy ugyan olyan igazi, akit megálmodtál magadnak, akivel leéled az egész életed önzetlen szeretetben. ♥   

Rám se néz, hozzám se szól. Napok telnek el. Vonszolom magam. Valami belém markol és lüktet. Valami belém hasít és szúr. A nappalok még telnek, mert sok a munka, de az éjszakák… Nem alszom, nem eszem, hányingerem van, szédülök, remegek. Rosszul vagyok, nincs kedvem, nincs erőm, megmagyarázhatatlanul rám tör a sírás. Direkt kikapcsolom a telefonomat, hogy ne várjak semmit, aztán ez gyötör, visszakapcsolom, semmi, majd újra ki.

És leplezetlenül sírni kezdett... de nem a boldogságtól, amit valószínűleg mindenki feltételezett róla. Hanem az ürességtől, amely belülről emésztette. Mert bármennyire is csodálatos volt az, ami vele történt, üresnek tűnt a számára. A párja nélkül, akivel megoszthatná életét, úgy érezte magát, mint egy mozivászon, amelyen csak megjelennek az események és a történések, aztán eltűnnek. Még csak üres sem volt, hiszen a levegőt sem tudta megtartani magában. Lélegzett, belül azonban halott volt.

A magamfajtának nem szabadna embernek lennie. Aki úgy vonzza a bajt, mint én, az nem lehet ennyire védtelen!

Vannak ilyen ölelések, amikor az ember úgy érzi, egybeolvad a másikkal. Néha a vágy ölelése ez, néha viszont a biztonság utáni vágy mozgat, és így menekülünk ahhoz a másik felünkhöz, akivel összebújva talán a legnagyobb borzalmakat is át lehet vészelni.

Mindketten fiatalok voltunk, mikor először találkoztunk de 'belőled sosem elég'.. ezért akarok veled megöregedni :)

Nem tudjuk kimondani. Szerelmes vagyok, nem eszem, nem alszom, elvarázsolt állapotban élek, szárnyalok a boldogságtól, öngyilkos akarok lenni, megszépülök, lefogyok, olyan vagyok, mint egy őrült - s azt mondom a kedvesemnek: "Szeretlek!" ... Mi ez?! ... Mi az, hogy "szeretlek"? Hol van ez a szó, ahhoz képest, amit élek? Sehol! Méltatlan a valósághoz! ... Nem kellett volna kimondani! Nem kevesebbet mondtam vele, hanem valami egészen mást! Semmit. Azt kellett volna mondani, hogy őrült vagyok, benned akarok élni, fáj, ha nem látlak, félek tőled, egyszerre vagyok kétségbeesett, alázatos, hatalmas, rémült, boldog, nyomorult... A sejtjeim szomjaznak rád... Azonnal meg akarok halni, és örökké akarok élni veled!... De hol jön ehhez a szó, hogy "szeretlek"?!... Ami a lélekben egy egész világ, az kimondva egy kopott, értéktelen jel. És ez minden nagy élményünkkel így van. Elmondhatatlanok.
  
- Oly édes a bizonytalanság. A köd csodássá varázsolja a tárgyakat.
- De ködben nem látjuk az utat.
- Édes Gladys, minden út egyfelé vezet.
- Hova?
- A kiábrándulásba.

A Patkány-nők már igen korán kiválasztják azt a férfit, akit azután egy életre akarnak, s ha lehet; nem is engedik el őket. Néha azonban ez a választásuk is elhamarkodott, s ilyenkor, ha a szerelemben csalódnak de nem harcolnak új szerelemért, partnerért, gyakran teljesen visszavonulnak, feladják álmaikat. Ha társuk megértő teljes szerelemmel, szenvedéllyel képesek szeretni, elkényeztetik, gyengédséggel veszik körül. Jellemző a Patkány hölgyre az érzékiség és az is, hogy igazi, kellemes otthont képesek teremteni választottjuknak: nagyon jó társak. Ha birtokolnak valakit, nem szívesen válnak meg tőle, s ha ez mégis megtörténik, lelkük békéje, egyensúlya felbillen.

Tűz-Patkány
Nem vagy az a kimondott könnyű eset! Gyakran kellemetlen helyzetbe sodrod magad a türelmetlenségeddel, és néha elhamarkodott döntéseiddel. Erőszakos és akaratos is tudsz lenni. Viszont őszinte és nyílt vagy, sőt néha érzékeny is. Bátorságod és akaraterőd mindig átsegít a nehézségeken.

Igazán csak a közeli környezete tudja, hogy ezt a harmóniát milyen iszonyú erőfeszítésekkel tartja fenn. Lelke mélyén gyakran bizonytalanság és gyanakvás honol: eléri-e azt, amire a legjobban vágyik? Nem nagy kívánság, azt szeretné, ha ő is őszintén, megalkuvás nélkül tartozhatna valakihez.
A Bak nő vágyik az otthon nyugalmára. Jó társat s partnert óhajt magának, de ezt csak igen ritkán éri el. A hiba legtöbbször önmagában van, s ezt a lelke mélyén pontosan tudja. Már igen fiatalon nagyon tudatos és sokra akarja vinni. Szívósan, olykor kíméletlenül harcol céljaiért, és ezekért gyakran feláldozza barátait, szeretteit. Vagy éppen felhasználja őket a siker felé vezető úton.
Az előbbiekből úgy tűnik, a Bak nő kemény és szívtelen. Ez tévedés, hiszen éppen ő szenved legjobban saját akaratos döntéseitől, hogy lehagyta partnereit, vagy nem engedte közel magához azt, aki tetszett neki. Ha nem változtat módszerén, ha a szeretetért, szerelemért ő nem nyújt hasonló érzéseket, egy idő után egyedül marad. Ambíciói igen cselekvővé és eredményessé teszik, bár vannak pillanatok, amikor melankóliába süllyed. Mindig nyughatatlan, ám belső vívódásaiból semmit sem árul el a külső szemlélődőnek. Segítsége mindig jól jön, mivel a legtöbbször igen szakavatott és jóindulatú.
Meg kell tanulnia őszintén kimutatni az érzéseit, még ha ez kockázattal is jár, és tudomásul kell vennie, hogy a szerelem legalább olyan fontos az életében, mint a karrier.
Erős, rendszerető, igyekvő, kiváló támasza annak a férfinak, aki törekvéseinek szintjére képes emelkedni. A szívéhez vezető egyetlen út a szereteté és nagyon nehéz boldogulni vele, ha a vérmérsékletével teljességgel ellenkező dolgot várnak tőle.
A családot igen fontosnak tartja, nagyon hűséges, és csak nehezen bocsátja meg, ha csalódnia kell. Nem tűri a hűtlenséget, hiszen igen nehéz lenne elfogadnia ezt a számára teljességgel idegen és ismeretlen magatartást.

Minden 'csak vicceltem' mögött van egy kis igazság, minden 'csak elgondolkoztam'-ban ott van egy kis kíváncsiság; minden 'nem tudom' mögött van egy kis tudás - és minden 'már nem érdekel' mögött van egy kis érzelem..

Tudod, szívesen kikaparnám a szemeidet, de megérdemled hogy tükörbe kelljen nézned minden egyes nap.. ;)

Elkezdetek beszélgetni, és minden remek: szereted és tetszel neki. Sokat vagytok együtt, az érzés egyre mélyebb. S egy napon, anélkül, hogy észrevennétek, rájössz, hogy szereted. Az idő megáll, és azt hiszed, hogy az egész világ csakis a tiétek, egyedül a tiétek. Egészen addig, míg egyikőtök lelép, és kitépi a másik szívét, amíg még dobog, és otthagyja a leggyalázatosabb állapotban szegényt.  :/

Mikor megkérdezik mi a baj? Rávágod, hogy semmi. Miért hazudsz mindazoknak, kik melletted vannak és szeretnek? Miért félsz szavakba önteni? Vagy csak a választól félsz, amit a valóság válaszol és nem az álomvilág? Vagy félsz a válaszoktól, amik néha a fájdalmat követelik? Erre neked kell tudnod a választ, és akárhogy döntesz, a lényeg, hogy önmagad maradj, és a szíved diktálja a helyes utat.     :////

Mintha az egész életem idevezetett volna, ide hozzád. Szeretlek. Annyira szeretlek. ツ

Jó. És most jött el az a pillanat, hogy fogyózok. Fenyegethetnek azzal, hogy kórházba visznek, nem érdekel, én ezt így nem bírom..

- Várj, ne menj el!
- Engedj el kérlek, had keressem az utam.
- De hisz az utad nálam ért véget, azt mondtad, hogy SZERETSZ.
- A dolgok változnak..
- És összetörik az álmokat.

lány: mondd el nekem mennyire szeretsz.
fiú: nézz fel az égre.
lány: ne válts témát..
fiú: csak nézd..
lány: *felnéz* mit csináljak?
fiú: számold meg a csillagokat.
lány: de ez lehetetlen!

Amit ez a lány a külvilágnak mutat, az csak egy álarc.. El sem tudod képzelni, hogy valahol mélyen neki is mennyire fájhatnak dolgok. Erős lány.. Amikor legszívesebben csak sírna, ő akkor is nevet.

Itt ülök, húznám vissza őt, erősen, kétségbeesetten, meg akarom tartani őt magamnak, el akarom még neki mondani, hogy ne menj, nélküled oly kegyetlen ez a világ számomra, de gyengéden rám néz, és nem tudok megszólalni.

Magadban eldöntöd: Igen, holnap elmondom neki. Nagyon fog örülni. Nagyon-nagyon. Elmondhatatlanul. Eléállok és mindent elmondok. Az álmaimról, az életemről és olyan dolgokról amit fontosnak tartom, hogy tudja. De olyanokat is szívesen elmondanék, ha rákérdezne amihez nem sok köze van. De mivel ő az életem, elmerem neki mondani. Másnap, amikor ránézel és az álmodra gondolsz elpirulsz. Rádköszön. Te bájosan mosolyogsz, mert tudod, hogy ő ezt imádja. Ő mosolyog, hiszen te piros vagy. Imádod ezt. De nem mondasz neki semmit. Most te vagy a túl gyáva ahhoz, hogy bármit is bevallj neki. Ő néz. Sejti,hogy valamit tudnia kéne. Rákérdez. De te tagadod, hogy bármit is mondanál és már az álomra sem emlékszel. Csak arra, hogy szorította a kezed.

- Azt akarom, hogy újra írj. Hogy újra olyan légy, mint régen. Nevetni akarlak látni. Azt akarom, hogy olyan
dolgokon mosolyogj, mint a többi átlagos lány. Olyan boldognak és kitartónak akarlak látni, mint amikor megkaptad az első biciklid és azonnal elestél vele, de ez sem törte meg lelkesedésed, és két másodperc
múlva ismét rajta ültél. És az álmod.. Ott volt az álmod, hogy egyszer boldoggá tedd az embereket a történeteiddel. Nem ez volt az amit annyira akartál?
- Hidd el én megpróbáltam. De van, hogy fel kell adnunk, és elengedni az álmainkat. Olykor ez az
egyetlen választásunk.. Talán mindenkinek így a jobb.. Már nem fáj.. Esküszöm.
- Nem akarom ezt hallani. Nem adhatod föl azt, ami a legfontosabb az életedben..
- Miért?
- Fájna ha most egyedül lennél?!
- Igen!
- Nos, ha akkor feladtalak volna, azt hiszem nekem is..