Nem számít hányszor buktál el...
Nem számít mennyire ismered már...
Nem számít hányszor ábrándultál ki belőle...
Újra és újra...Újra és újra...
Beleszeretsz...

 Lépett már hangyabolyba? A maga számára nem jelent sokat.. Csupán egy elhibázott lépés.. Mindössze valami puha a lába alatt, amit a következő másodpercben már el is felejt, ahogy halad tovább a maga útján... De a hangyák, azok nem tudják elfelejteni... Az Ő számukra egy világ dőlt össze...

 (:

Vannak olyan lányok, akikről többet elárul a kedvenc daluk, mint a kimondott szavai.

Nem akarom hogy sírni láss.. hisz egy lány csak úgy szép hogyha mosolyog, és én gyönyörű akarok lenni mikor rám nézel.

Nem rá tartozik, hogy nélküle csak tengődöm, hogy mellette, általa virulok ki. Nem kötöm az orrára, hogy távolléte majdnem olyan szorongást kelt bennem, mint a fogorvos várószobájában, ülő páciensben a rendelőből kiszűrődő hangok: a villanyfúró sivítása és a soros áldozat metsző sikolyai. Tiszta Hollywood ez az érzés.

„Tudom hogy azok a dolgok amiket az ember a szerelemben elkövet megmaradnak. Ha két ember együtt marad az nem azért van mert elfelejtik ami történt, hanem mert megbocsátják.”

" Néha fontolgattam, hogy elmegyek hozzá és megpróbálom valamiképp jóvátenni amit elkövettem, máskor meg azt gondoltam, hogy ezek a sebek majdcsak maguktól is beforrnak."

Mit is mondhatnék..amit iránta érzek..senki iránt nem éreztem még ezt...bármennyire is próbáltam kitépni a szívemből, nem sikerült ' =/

Vannak azok a pillanatok, amikor már annyira csordultig vagy mindennel... annyira nem érzed a fájdalmat, a hiányt, a csalódást... Sőt, már az ürességet sem érzed... Vannak azok a pillanatok, amikor már csak nevetni tudsz. Nevetni a jón, a rosszan, nevetni azon, hogy mennyire pocsék is minden.

Szorít a cipő. Megyek benne, taposom, és azt kérdezem magamtól, ez a régi cipő miért törte fel MOST a lábam? MOST, amikor pontosan tudja, hogy amúgy is nehéz a járás. Talán elérek egy olyan útkereszteződésig, ahol tudok majd választani. Tovább hordom a cipőt vagy fájó szívvel, de beteszem a kukába. Egyelőre egy helyben állok.

A Barátság egy szó, egy gondolat, egy érzés, egy hely a szívedben. Barátodnak mondod azt az embert, akihez valami kis szállal fűződsz, viszont a barátságotokat is átfűzi egy erős szakíthatatlan szál, ami akár örökké és tarthat. S van olyan, amikor ez a szál, egy gyenge kis cérna, melyet eddig és még ezután is csak az érdek tartott össze. De én úgy érzem, hogy az a szál, ami az én kis barátomhoz fűz erős, és szakíthatatlan.
Mert ha én sírok, valahol a szívében ő is együtt zokog velem.
Mert ha Boldog vagyok, akkor ő is az lesz velem.
Mert ha kiöntöm neki a szívemet, végighallgat, nem szól közbe, nem dörgöli az orrom alá, hogy nem kellett volna, vagy teljesen bolond vagy, csak hallgat némán, nem próbál segítséget adni, hisz nem kértem rá, csak a mondanivalóm után, együtt élvezi a csendet velem.
Mert egy barát, akit a legerősebb szálak fűznek hozzád, kiolvassa a szemedből minden ki nem mondott szavad.
Mert az a barát mindig emlékszik, akár az örök időkig veled arra hogyan ismeretétek meg egymást.
Mert ő már akkor is a barátom volt, mikor nem ismertem.
Mert a szívem már akkor is tudta, hogy van számára ott egy üres hely. Egy olyan, amely csak az övé, amit más nem foglalhat el.
Erre az érzésre, mondják a nagy okosok, hogy BARÁTSÁG. Bár ezt egyetlen szóval sem lehet igazán kifejezni. Még a szeretlek szó sem bír, olyan erősséggel, mint amilyen erősen az a száll össze tartja azt a két embert.
A Barátság egy gondolat is, vagy akár ezer másik, mert a barátodra mindig gondolsz.
Ha szomorú vagy. Ha szerelmes vagy. Ha boldog vagy. Ha álmodsz. És Bármikor bármilyen helyzetben eszedbe jut az, rá nem kell sose téged emlékeztetni. Mert akkor is ott van veled, amikor nem látod, amikor nem érzed közvetlen törődését. Csak csupán, az hogy létezik valahol a nagyvilágban egy olyan ember, aki megért, és szeret, és bátran vállalja azt h a barátod lehet.
Remélem te is így gondolsz rám, mint egy Igazi Barátra.
Tudod nem csak a szerelemben, lehet várni az igazira. A Barátságban is van egy ugyan olyan igazi, akit megálmodtál magadnak, akivel leéled az egész életed önzetlen szeretetben. ♥   

Rám se néz, hozzám se szól. Napok telnek el. Vonszolom magam. Valami belém markol és lüktet. Valami belém hasít és szúr. A nappalok még telnek, mert sok a munka, de az éjszakák… Nem alszom, nem eszem, hányingerem van, szédülök, remegek. Rosszul vagyok, nincs kedvem, nincs erőm, megmagyarázhatatlanul rám tör a sírás. Direkt kikapcsolom a telefonomat, hogy ne várjak semmit, aztán ez gyötör, visszakapcsolom, semmi, majd újra ki.

És leplezetlenül sírni kezdett... de nem a boldogságtól, amit valószínűleg mindenki feltételezett róla. Hanem az ürességtől, amely belülről emésztette. Mert bármennyire is csodálatos volt az, ami vele történt, üresnek tűnt a számára. A párja nélkül, akivel megoszthatná életét, úgy érezte magát, mint egy mozivászon, amelyen csak megjelennek az események és a történések, aztán eltűnnek. Még csak üres sem volt, hiszen a levegőt sem tudta megtartani magában. Lélegzett, belül azonban halott volt.

A magamfajtának nem szabadna embernek lennie. Aki úgy vonzza a bajt, mint én, az nem lehet ennyire védtelen!

Vannak ilyen ölelések, amikor az ember úgy érzi, egybeolvad a másikkal. Néha a vágy ölelése ez, néha viszont a biztonság utáni vágy mozgat, és így menekülünk ahhoz a másik felünkhöz, akivel összebújva talán a legnagyobb borzalmakat is át lehet vészelni.

Mindketten fiatalok voltunk, mikor először találkoztunk de 'belőled sosem elég'.. ezért akarok veled megöregedni :)

Nem tudjuk kimondani. Szerelmes vagyok, nem eszem, nem alszom, elvarázsolt állapotban élek, szárnyalok a boldogságtól, öngyilkos akarok lenni, megszépülök, lefogyok, olyan vagyok, mint egy őrült - s azt mondom a kedvesemnek: "Szeretlek!" ... Mi ez?! ... Mi az, hogy "szeretlek"? Hol van ez a szó, ahhoz képest, amit élek? Sehol! Méltatlan a valósághoz! ... Nem kellett volna kimondani! Nem kevesebbet mondtam vele, hanem valami egészen mást! Semmit. Azt kellett volna mondani, hogy őrült vagyok, benned akarok élni, fáj, ha nem látlak, félek tőled, egyszerre vagyok kétségbeesett, alázatos, hatalmas, rémült, boldog, nyomorult... A sejtjeim szomjaznak rád... Azonnal meg akarok halni, és örökké akarok élni veled!... De hol jön ehhez a szó, hogy "szeretlek"?!... Ami a lélekben egy egész világ, az kimondva egy kopott, értéktelen jel. És ez minden nagy élményünkkel így van. Elmondhatatlanok.
  
- Oly édes a bizonytalanság. A köd csodássá varázsolja a tárgyakat.
- De ködben nem látjuk az utat.
- Édes Gladys, minden út egyfelé vezet.
- Hova?
- A kiábrándulásba.

A Patkány-nők már igen korán kiválasztják azt a férfit, akit azután egy életre akarnak, s ha lehet; nem is engedik el őket. Néha azonban ez a választásuk is elhamarkodott, s ilyenkor, ha a szerelemben csalódnak de nem harcolnak új szerelemért, partnerért, gyakran teljesen visszavonulnak, feladják álmaikat. Ha társuk megértő teljes szerelemmel, szenvedéllyel képesek szeretni, elkényeztetik, gyengédséggel veszik körül. Jellemző a Patkány hölgyre az érzékiség és az is, hogy igazi, kellemes otthont képesek teremteni választottjuknak: nagyon jó társak. Ha birtokolnak valakit, nem szívesen válnak meg tőle, s ha ez mégis megtörténik, lelkük békéje, egyensúlya felbillen.

Tűz-Patkány
Nem vagy az a kimondott könnyű eset! Gyakran kellemetlen helyzetbe sodrod magad a türelmetlenségeddel, és néha elhamarkodott döntéseiddel. Erőszakos és akaratos is tudsz lenni. Viszont őszinte és nyílt vagy, sőt néha érzékeny is. Bátorságod és akaraterőd mindig átsegít a nehézségeken.

Igazán csak a közeli környezete tudja, hogy ezt a harmóniát milyen iszonyú erőfeszítésekkel tartja fenn. Lelke mélyén gyakran bizonytalanság és gyanakvás honol: eléri-e azt, amire a legjobban vágyik? Nem nagy kívánság, azt szeretné, ha ő is őszintén, megalkuvás nélkül tartozhatna valakihez.
A Bak nő vágyik az otthon nyugalmára. Jó társat s partnert óhajt magának, de ezt csak igen ritkán éri el. A hiba legtöbbször önmagában van, s ezt a lelke mélyén pontosan tudja. Már igen fiatalon nagyon tudatos és sokra akarja vinni. Szívósan, olykor kíméletlenül harcol céljaiért, és ezekért gyakran feláldozza barátait, szeretteit. Vagy éppen felhasználja őket a siker felé vezető úton.
Az előbbiekből úgy tűnik, a Bak nő kemény és szívtelen. Ez tévedés, hiszen éppen ő szenved legjobban saját akaratos döntéseitől, hogy lehagyta partnereit, vagy nem engedte közel magához azt, aki tetszett neki. Ha nem változtat módszerén, ha a szeretetért, szerelemért ő nem nyújt hasonló érzéseket, egy idő után egyedül marad. Ambíciói igen cselekvővé és eredményessé teszik, bár vannak pillanatok, amikor melankóliába süllyed. Mindig nyughatatlan, ám belső vívódásaiból semmit sem árul el a külső szemlélődőnek. Segítsége mindig jól jön, mivel a legtöbbször igen szakavatott és jóindulatú.
Meg kell tanulnia őszintén kimutatni az érzéseit, még ha ez kockázattal is jár, és tudomásul kell vennie, hogy a szerelem legalább olyan fontos az életében, mint a karrier.
Erős, rendszerető, igyekvő, kiváló támasza annak a férfinak, aki törekvéseinek szintjére képes emelkedni. A szívéhez vezető egyetlen út a szereteté és nagyon nehéz boldogulni vele, ha a vérmérsékletével teljességgel ellenkező dolgot várnak tőle.
A családot igen fontosnak tartja, nagyon hűséges, és csak nehezen bocsátja meg, ha csalódnia kell. Nem tűri a hűtlenséget, hiszen igen nehéz lenne elfogadnia ezt a számára teljességgel idegen és ismeretlen magatartást.

Minden 'csak vicceltem' mögött van egy kis igazság, minden 'csak elgondolkoztam'-ban ott van egy kis kíváncsiság; minden 'nem tudom' mögött van egy kis tudás - és minden 'már nem érdekel' mögött van egy kis érzelem..

Tudod, szívesen kikaparnám a szemeidet, de megérdemled hogy tükörbe kelljen nézned minden egyes nap.. ;)

Elkezdetek beszélgetni, és minden remek: szereted és tetszel neki. Sokat vagytok együtt, az érzés egyre mélyebb. S egy napon, anélkül, hogy észrevennétek, rájössz, hogy szereted. Az idő megáll, és azt hiszed, hogy az egész világ csakis a tiétek, egyedül a tiétek. Egészen addig, míg egyikőtök lelép, és kitépi a másik szívét, amíg még dobog, és otthagyja a leggyalázatosabb állapotban szegényt.  :/

Mikor megkérdezik mi a baj? Rávágod, hogy semmi. Miért hazudsz mindazoknak, kik melletted vannak és szeretnek? Miért félsz szavakba önteni? Vagy csak a választól félsz, amit a valóság válaszol és nem az álomvilág? Vagy félsz a válaszoktól, amik néha a fájdalmat követelik? Erre neked kell tudnod a választ, és akárhogy döntesz, a lényeg, hogy önmagad maradj, és a szíved diktálja a helyes utat.     :////

Mintha az egész életem idevezetett volna, ide hozzád. Szeretlek. Annyira szeretlek. ツ

Jó. És most jött el az a pillanat, hogy fogyózok. Fenyegethetnek azzal, hogy kórházba visznek, nem érdekel, én ezt így nem bírom..

- Várj, ne menj el!
- Engedj el kérlek, had keressem az utam.
- De hisz az utad nálam ért véget, azt mondtad, hogy SZERETSZ.
- A dolgok változnak..
- És összetörik az álmokat.

lány: mondd el nekem mennyire szeretsz.
fiú: nézz fel az égre.
lány: ne válts témát..
fiú: csak nézd..
lány: *felnéz* mit csináljak?
fiú: számold meg a csillagokat.
lány: de ez lehetetlen!

Amit ez a lány a külvilágnak mutat, az csak egy álarc.. El sem tudod képzelni, hogy valahol mélyen neki is mennyire fájhatnak dolgok. Erős lány.. Amikor legszívesebben csak sírna, ő akkor is nevet.

Itt ülök, húznám vissza őt, erősen, kétségbeesetten, meg akarom tartani őt magamnak, el akarom még neki mondani, hogy ne menj, nélküled oly kegyetlen ez a világ számomra, de gyengéden rám néz, és nem tudok megszólalni.

Magadban eldöntöd: Igen, holnap elmondom neki. Nagyon fog örülni. Nagyon-nagyon. Elmondhatatlanul. Eléállok és mindent elmondok. Az álmaimról, az életemről és olyan dolgokról amit fontosnak tartom, hogy tudja. De olyanokat is szívesen elmondanék, ha rákérdezne amihez nem sok köze van. De mivel ő az életem, elmerem neki mondani. Másnap, amikor ránézel és az álmodra gondolsz elpirulsz. Rádköszön. Te bájosan mosolyogsz, mert tudod, hogy ő ezt imádja. Ő mosolyog, hiszen te piros vagy. Imádod ezt. De nem mondasz neki semmit. Most te vagy a túl gyáva ahhoz, hogy bármit is bevallj neki. Ő néz. Sejti,hogy valamit tudnia kéne. Rákérdez. De te tagadod, hogy bármit is mondanál és már az álomra sem emlékszel. Csak arra, hogy szorította a kezed.

- Azt akarom, hogy újra írj. Hogy újra olyan légy, mint régen. Nevetni akarlak látni. Azt akarom, hogy olyan
dolgokon mosolyogj, mint a többi átlagos lány. Olyan boldognak és kitartónak akarlak látni, mint amikor megkaptad az első biciklid és azonnal elestél vele, de ez sem törte meg lelkesedésed, és két másodperc
múlva ismét rajta ültél. És az álmod.. Ott volt az álmod, hogy egyszer boldoggá tedd az embereket a történeteiddel. Nem ez volt az amit annyira akartál?
- Hidd el én megpróbáltam. De van, hogy fel kell adnunk, és elengedni az álmainkat. Olykor ez az
egyetlen választásunk.. Talán mindenkinek így a jobb.. Már nem fáj.. Esküszöm.
- Nem akarom ezt hallani. Nem adhatod föl azt, ami a legfontosabb az életedben..
- Miért?
- Fájna ha most egyedül lennél?!
- Igen!
- Nos, ha akkor feladtalak volna, azt hiszem nekem is..