-Gondoltál már arra, hogy lehet csak álmodjuk az életet...?-Kizárt, hogy ennyi fájdalmat álmodna az ember...
Mindig a szívemben fogsz élni..mindig ott bent, jó mélyen; hogy senki ne lophasson el tőlem...
Ez a legnehezebb manapság, ugye tudod?... Hogy hiányzik - nem is a szeretet - hanem a jóság. Ha valaki jó hozzánk, hirtelen melegünk lesz. Érezted már?... Hogy átsuhan rajtad valami megnevezhetetlenül kellemes érzés. Sőt, meg is lepődsz, hogy ilyesmi van még egyáltalán. Egy jó szó, egy jó tett - és szinte megszédülsz... Érezted már?
Néha csak egyvalaki hiányzik, mégis az egész világ néptelennek tűnik.
Magamon éreztem a parfümjét.., hiánya egyre jobban kivetítődött a külvilág felé. Sötét, esős idő volt, s ahogy az illat egyre mélyebbre hatolt bennem, úgy nőtt a vágy, hogy újra lássam őt. Szeretem ezt a kelekótya embert, aki néha azt sem tudja, hogy hol van, sapkában és könyvvel a kezében rója az utcákat. Akit nem érdekel más véleménye és előszeretettel túr a hajába, valahányszor látom. Rágja a körmét, cigizik és a jó piákat sem veti meg, de ez mind elnézhető, ahogy az én mélységesen nagy szerelmem.
" ...és utána mindig ettünk egy fagyit a cukrászdában. Én mindig csokisat kértem, ő meg karamellt. Aztán kiültünk a járdára a fagyizó előtt és én számoltam a kék kocsikat, ő meg a pirosakat. És akinek a legtöbb jött össze, az nyert...Szeretem azt a járdát. Lehet, hogy unalmas, de azt hiszem az unalmas dolgokra emlékszem a legszívesebben."
